Sakura kupa 2010
Nagy örömmel töltött el, hogy egyesületünk fennállása óta az elso alkalom, hogy 5 fot nevezhettünk a Budapest Fonix Kendo Klub által szervezett Sakura kupán! Versenyzoink a következok:
- Kékesi Csaba | Kihon B
- Ádám Tamás | Kihon A
- Kovács László | Férfi egyéni, csapat
- Sitku Attila | Férfi egyéni, csapat
- Kiss Tamás | Férfi egyéni, csapat
Szombaton reggel 8h-kor volt találkozó a seregélyesi úton, majd közösen indultunk útnak a nagy megmérettetés színhelyére. Megérkezés után meglepodve tapasztaltuk, hogy a tavalyinál jelentosen több versenyzo jelentkezett az idei kupáért, mint tavaly. Átöltözés után gyors bemelegítés, majd a Kihon kategóriák máris megkezdhették küzdelmeiket!
Elsoként Csabira került a sor. Izgalomnak semmi nyoma sem látszott rajta. Nagy lendülettel és apróbb hibákkal kezdett a Pool-ból történo kijutásért. Elso ellenfele rutinosabb lévén elvitte az elso pontot, viszont következo felállásnál már -még egy kis plusz- hozzáadással megmutatta, mire is képes a 6 és fél éves fehérvári versenyzonk! A tökéletes gyakorlatot a bírok egyhangúlag jutalmazták Csabi javára! Ezzel a ponttal a második helyen jutott ki a csoportjából. Hamarosan jött a következo kör. A szükséges lelkesedés megmaradt a folytatásban is, de jóval idosebb ellenfele elol már nem tudta elhozni a pontot! Ennek ellenére Csabi elso versenyén fantasztikus teljesítménnyel kijutott a csoportjából és a legjobb 8 között végzett!
Következo áldozat Ádám Tomi volt! Amíg Csabi igyekezett minél jobb helyezést elérni, addig neki volt egy kis ideje megfigyelni a többieket és ráhangolódnia a versenyre. Tomi 20 fo feletti kategóriába került, ahol az idosebb korosztály bizony nagyobb létszámot képviselt. Ez persze nem riasztotta vissza feladatától! Már elso mérkozésén megmutatta, hogy igen csak komolyan kell vele számolni! Csoportjából való kijutáshoz szükséges gyozelmeket gond nélkül hozta. Ráadásul 2. gyakorlatába olyan plusz energiákat fektetett, melyet eddig még mi sem tapasztaltunk tole edzésen! Pihenni nem volt ido. Csoportkörök után egybol indultak a küzdelmek a 8 majd a 4 közé jutásért. Egyre nagyobb kedvel és lelkesedéssel folytatta versenyét! A 4. gyakorlatának végére kicsit elfáradt, mely pont elég volt ahhoz, hogy az ellenfele jusson be a 4 közé. Szomorkodnia neki sem kell! Több mint 20 fos létszámból bejutni a legjobb 8 közé, azt hiszem, kiemelkedo teljesítmény!
Csabi és Tomi is mindent kihoztak magukból, amit csak tudtak, ezért egyesületünk méltán lehet büszke rájuk! A versenybíróság Fighting Spirit díjjal jutalmazta mindkettojük munkáját! Gratulálunk és további hasonló sikereket kívánunk nekik!
Páncélosok között Kovács László is idén debütál, mint versenyzo. Sajnos egyéni csoportjában kokemény ellenfeleket kapott, ennek ellenére alaposan megszorongatta a jóval rutinosabb versenyzoket!
Férfi egyéni kategóriában sajnos Sitku Attilának sem és nekem sem sikerült bejutni a 4 közé!
Végére maradt a közel 25 csapatból álló csapatverseny. Nagy kedvvel kezdtük elso mérkozésünket. Csapatunk új tagja, Kovács Laci is nagyon jó teljesítményt nyújtott! Elso körben egybol döntetlennel segítette a csapatot! Sajnos a 4 közé jutásért a mohácsi klub kiemelkedo csapatmunkával megállított minket. Ennek ellenére elégedettek voltunk, és nagyon jól éreztük magunkat!
Összességében jó napot zártunk, mivel minden kategóriában bejutottunk a legjobb 8 közé! Ráadásul fiataljaink Fighting Spirit díjjal öregbítették egyesületünk hírnevét!
Mindenkinek kívánok kello kitartást, elszántságot, hogy jövore még nagyobb létszámmal indulhassunk, és még szebb eredményeket érhessünk el!
– Kiss Tamás
Sakura kupa 2010 – Kékesi Csabi interjú
Hány éves vagy és mikor kezdtél el kendozni?
-6 és fél. 2009 Szeptemberben kezdtem a kendo-t.
Ez az elso versenyed! Vártad már a nagy napot?
-Igen, nagyon!
Sokat készültél a versenyre?
-Igen.
Izgultál, mikor eloször fel kellett állni a pástra?
-”határozott” Nem!
Mire figyeltél a verseny alatt?
-Arra, hogy pontos legyek, középen végjak, és a csuklóra!
Melyik volt a legjobb gyakorlatod?
-Második.
Miért?
-Mert akkor emelték fel a zászlót!
Jól érezted magad a versenyen?
-Nagyon jól!
Szerinted milyenek voltak az ellenfelek?
-Jók! Látszott rajtuk, hogy ok is sokat gyakoroltak, készültek rá!
Várod már a következo versenyt?
-Igen.
Mi jutott az eszedbe, mikor eredmény hirdetésnél díjaztak, és a nevedet mondták??
-Semmi! Megálltam, és csodálkoztam, hogy kihívtak!
Hol fogod elhelyezni a díjadat?
– A falon, az íróasztal mellé.
Készíted a következo díjakhoz is a helyet?
-Arra még nem számítok, hogy nyerni fogok, készülök rá és bízok benne, hogy nyerek!
Reméljük úgy lesz! Az egész egyesület nagyon sok sikert kíván hozzá!